5. fejezet

Egyszerre csak egy lépést tegyél

*Penny*
*Mosby lakás, nappali*

-Mondom én! Építész leszel, ahogy én!-szögezte le apa.
-Nem!-álltam fel a kanapéról.-Én nem akarok olyan fájdalmas lenni, mint te!
-Penelopé!-szólt rám anya.
-Akkor mégis mi akarsz lenni?-nézett rám apa.
-Énekkaros vagyok! Majd csak lesz belőlem valami! De ha megőrülök, akkor sem leszek építész!
Azzal berohantam a szobámba.


*Másnap*
*Lincoln középiskola, ebédlő*

-Azóta se békültél ki apukáddal?-kérdezte Daisy, miután elmondtam neki a tegnap esti családi megbeszélést.
-Miért gondolja azt, hogy azért, mert ő építész nekem is annak kell lennem?
-Mert azt akarja, hogy tovább vidd azt, amit ő is csinál.
-De én akkor sem akarok építész lenni! Legyen inkább Luke!
Erre az említett öcsém és Marvin beléptek az ebédlőbe és az asztalhoz ültek.
-Mizu építész?-cukkolt Marvin.
-Hagyjál!-förmedtem rá.-Utálok végzős lenni!
-Apud azért még eljön a végzősök bemutatójára?-kérdezte Daisy.
-Múlt héten még úgy volt, de most már nem mondom biztosra.
Ekkor az ajtón belépett Ellie. Mindannyian ránéztünk, ő pedig ránk. Nem volt semmi kifejezés sem az arcán, csak elfordította a fejét és leült keresni egy asztalt.
-Azóta se beszéltetek?-néztem rá Daisy-re.
-Nem.-rázta a fejét, de már úgy vettem észre, hogy egyáltalán nem izgatja.
-Ebből elég! Beszélek vele!-álltam fel.
-Hülye vagy?-kérdezte Luke.
-Idióták!-legyintettem.
Odasétáltam Ellie-hez. Épp egy könyvet olvasott. Egy bazi vastag könyvet.
-Szia!-köszöntem.
Erre rám nézett és meglepődött ábrázattal ajándékozott meg.
-Ideülhetek?-kérdeztem, mire bólintott.
Becsukta a könyvet, amíg én leültem a vele szemben lévő üres székre.
-Mit szeretnél?-kérdezte.
-Gondjaim vannak a pályaválasztással és a többiek nem tudtak segíteni. Gondoltam megkérdezlek.
-Azt hittem haragszol rám.
-Én nem.-ráztam meg a fejem.
-Értem.-bólintottam.-Milyen gondjaid vannak? Azt hittem apád építésznek szán.
-Nem akarok építész lenni, és hiába magyarázom, nem érti meg.
-Énekesnő vagy Penny. Bent vagy az énekkarban. Ha nem tudod elmondani, akkor énekeld el neki.
Aztán beugrott. Nagyjából úgy, ahogy a rajzfilmekben felkapcsolódik a lámpa.
-Köszi Ellie!-mondtam, majd felugrottam és elindultam megkeresni a vezetőt, Mrs. Watson-t.


*Pár tanítási órával később*
*Lincoln középiskola, folyosó*

A folyosón futottam össze Mrs. Watson-nal.
-Mrs. Watson! Volna rám egy perce?-kérdeztem.
-Mit akarsz Mosby?
-Szólót szeretnék énekelni délután.-vágtam bele a lecsóba.
-Miért is?-nézett rám a nyanya szúrós szemekkel.
-Csak szólót szeretnék énekelni. Kérem!
-Roger Martin tánca és Nicole Anderson tubája közé be tudlak tenni.
-Tökéletes!-lelkendeztem.
 Azzal a nyanya bólintott én pedig ugrálni tudtam volna örömömben. Azzal szembejött Ellie.
-Szia Ellie! Leszel délután a végzősök bemutatóján?
-Igen. Én segítettem a díszletet megfesteni. Apa pedig betelefonált az igazgatónak, hogy ő is el akar jönni, mert meg akarja nézni, hogy mit alkottam.
-Tudnál nekem segíteni? Kell egy dal, amit be kell magolnom a bemutatóra.
-Persze.-mosolygott halványan.-Most órára kell mennem.
-Oksi. Szia!
Ezzel szétváltunk. Elindultam a terem felé, azonban belefutottam a mérges képű Daisy-be.
-Mi van?-kérdeztem, miután az utamat állta.
-Mit művelsz? Nem emlékszel arra, hogy Ellie titkolózik?
-Erre csak te emlékszel.-röhögtem fel.
-Penny! Ez nem vicces! Ellie akkor titkolózik!
-Ugyanakkor segített nekem a végzős bemutatóval kapcsolatban.
-Akkor most mi lesz?
-nem tudom. De most órára kell mennem, aztán próbálunk Ellie-vel, aztán még fel kell hívnom anyut, hogy hozza be a ruhámat. Szóval bocs, de rengeteg dolgom van, és megy az időm azzal, hogy az utamat állod.-azzal kikerültem és elindultam órára.


*Órák után*
*Lincoln középiskola, színház*

-Van dalötleted?-kérdezte Ellie, miután letette a táskáját az egyik székre és feljött mellém a színpadra.
A színházterem még üres volt, de bazi nagy volt és sokan lesznek itt egy pár óra múlva.
-Nincs.-vallottam be.
-Hogyan akarsz énekelni, ha még dalod sincs?-nézett rám bambán.
-Azt hittem neked lesz valami ötleted.-vontam meg a vállam.
-Mit szólnál Kelly Clarkson-hoz?
-Igazad van! Kelly Clarkson énekelhetne helyettem!
-Nem te okos! Van egy jó Kelly Clarkson dal, amit szerintem elénekelhetnél.
-Ez jó! Szeretem Kelly-t.
Ellie kutakodni kezdett a táskájában, majd elővett egy CD-t és betette a magnóba, egy kottát pedig a kezembe nyomott. Elindította a zenét én pedig párszor elénekeltem a dalt.
-Ez gagyi!-ültem le a színpad szélére.
-Nem! Nagyon is jó! Nekem tetszett.-ült le mellém.
-Biztos?-néztem rá.
-Igen! És apukádnak is tetszeni fog!-mosolygott.
-Köszi!-mondtam.
Ellie mosolygott, aztán megveregette a vállamat és felállt.
-Robin most hozza be a ruhámat. Elé kell mennem.
-Oksi, menj csak!
-És ne aggódj, menni fog!-azzal felkapta a táskáját és távozott.

*Ellie*
*Lincoln középiskola, parkoló*

Amikor eljöttem a színházból, egyenesen a parkolóba mentem, ahol Robin már várt a ruhámmal.
-Köszi, hogy behoztad.-hálálkodtam.
-Nincs mit!-mosolygott.
-Csak segítettem Penny-nek dalt gyakorolni.
-És a tiéd hogy áll?
-Alakul. Én leszek az utolsó.
-Oké. Hozom a kamerát, apád meg a fényképezőt. Fel leszünk készülve. Igazából szerintem két kamerát meg fényképezőt kéne hozni, ha esetleg az egyik bekattanna.
-Robin nyugi! Egy csak a végzősök bemutatója. Nekem fel se kéne lépnem. Csak Mrs. Watson kért meg.
-Akkor is!-erősködött.
-Remélem Ted-nek tetszeni fog. Penny nagyon le akarja nyűgözni!
-Biztos vagyok! Tracy hívott. Azt mondta, hogy ted már várja az estét, hogy bocsánatot kérhessen Penny-től.-mosolygott Robin.-Most pedig el kell mennem a fodrászhoz. A hajam nem csinálja meg saját magát.
-Oksi!
-Akkor este.-kacsintott, majd beült a kocsiba és elhajtott.


*Este*
*Lincoln középiskola, színház, a színfalak mögött*

Penny ruhája

Ellie ruhája

-Izgulok!-szaladt oda hozzám Penny.
-Nyugi! Egy csomószor elpróbáltuk.-nyugtattam meg.
-És ha apának nem tetszik? És ha kitagad? Vagy apácának küld?-állt elő egyre reménytelenebb ötletekkel.
-Penny, biztos vagyok benne, hogy apukádnak tetszeni fog.
-Remélem.-sóhajtott.
-Ki után jössz?
-Roger Martin tánca után.
-Ugye tudod, hogy Roger Martin balettozik?-kérdezte vigyorogva.
-Igen, tudom.
-Fantasztikus!
Az igazgató, Mr. Berry felment a színpada és üdvözölte a teli színházat, ahol már nyüzsögtek az emberek. Aztán szép sorban felkonferálta a végzősöket. Penny egyfolytában fel-alá járkált. Roger Martin már javában ropta Csajkovszkij balettját, amikor tapsvihar keletkezett, ami azt jelentette, hogy Penny következik. A kezébe kapta a mikrofont.
-És most következzen a végzős Penelopé Mosby.-mondta Mrs. Watson, majd eltűnt, Penny pedig kiment a színpadra és elkezdte:

A tömegben egész végig Ted-et lestem, hogy lássam a reakcióját Penny dala közben. Elsőre kiszúrtam. Lepődött volt az arca az elején, de aztán mosolyogni kezdett és büszkévé vállt az amúgy is kissé gáz ábrázata. Tracy is büszke volt. Amikor penny befejezte és meghajolt, Ted és tracy pedig felálltak, miközben tapsoltak. Penny visszajött.
-Na, milyen volt?-kérdeztem.
-Fantasztikus!-lelkendezett.- Csak apuékat nem láttam.-Nyugi! Én mindent láttam! Apukád büszke volt és felállt, amikor befejezted.
-Halleluja!-ugrándozott.
Penny örömtáncot lejtett örömében, mire a többiek egy kicsit idiótának nézték, de láthatólag nem nagyon törődött vele.
-Tényleg Ellie! Te miért is vagy itt?-kérdezte meg, mire abbahagyta a táncikálást.
Ó bassza meg! Most el kell mondanom neki! MIÉRT???
-Mondtam már! Díszletfestés miatt.
-Ja tényleg! Elfelejtettem.-kapott a fejéhez.
Király vagyok! Magamban hatalmas kő esett le a szívemről. A bemutató részben a végéhez közeledett. Aki pedig már produkált, annak a nézőtérre kellett vonulnia, így Penny is levonult. Mr. Berry még egyszer kiment, közben Mrs. Watson mosolyogva a kezembe nyomott egy mikrofont. Gyorsan kinéztem a nézőtérre és hamar megtaláltam aput és Robint, akik integettek és drukkoltak, amikor megláttak. Odamosolyogtam, majd visszabújtam a függöny mögé.
-Nagyon köszönöm minden végzősnek, aki készült! Felejthetetlen volt! És most az est utolsó produkciója következik. Gondolkodjatok el a szövegén, ugyanis ne feledjétek, hogy nem kell rhanni és egy csomó dolgot egyszerre véghezvinni. Egyszerre egy lépés is elég. A végzősök számára írt saját dallal fog énekelni a kilencedikes Eleanor Stinson!-mondta MR. Berry, majd tapsvihar és bejött.-Hajrá!-mondta, mikor elment mellettem.
Kimentem a színpadra. Penny az első sorban meglepődött pillantást küldött felém, ahogy Daisy, Luke és Marvin is. Apa és Robin mosolygott. A zene elindult én pedig elénekeltem a dalomat.

Amikor végeztem meghajoltam, és mindenki tapsolni kezdett. Penny hujjogott, apu és Marvin füttyentettek, Lilly és Tracy ugrándoztak, még Daisy is mosolyogva tapsolt.


*Később*
*Lincoln középiskola előtt*

Apu és Robin a suli előtt vártak meg, amíg összeszedtem a cuccaimat.
-Két kamerával felvéve és két fényképezővel rögzítve!-ujjongott Robin.
-Megy a Stinson családi albumba.-mondta apu.
-Nincs is Stinson családi album.-mondtam, mikor odaértem.
-Akkor majd csinálunk.-legyintett apu.
-Stinson logika.-csóválta a fejét Robin röhögve.
-Gratulálunk Ellie!-hallottam meg Lily hangját, aki Marshall-al, Marvin-nal és Daisy-vel közeledett felénk.-
-Köszi!-mondtam mosolyogva.
-Díszlet, mi?-jött oda hirtelen Penny és a többiek is.
-Ne mond ezt! Díszletet is festettem!-nevettem.
-Kibékültetek Ted?-kérdezte Robin.
-Igen. Most már tudom, hogy sajnos nem építész  lesz a lányom.-mondta, majd megölelte Penny-t.
-Nem tudod, csak még emészted.-veregette hátba Tracy Ted-et.
-Luke még lehet építész.-mondta röhögve Marvin.
-Igaz!-csillant fel Ted szeme.
-Felejtsd el! Én férfimodell leszek.-mondta Luke röhögve.
-Hé, ha már így együtt vagyunk nem megyünk el egy étterembe vacsizni? Úgyis péntek van!-vbetette fel az ötletet Marshall.
-Ez jó ötlet.-bólogatott Robin.
Ennek a vége az lett, hogy étterembe mentünk.

*Kocsi*

-Elmondom Daisy-nek az igazat!-mondtam hirtelen, miközben az étterem felé tartottunk.
-Tuti?-nézett rám apu a visszapillantó tükörből.
-Igen. Robin odaadod a képet a kesztyűtartóból?-kérdeztem.
Robin kinyitotta a kesztyűtartót, majd elővette belőle a rózsaszín keretes fotót.


*Később*
*Mamma mia olasz étterem előtt*

Amikor odaértünk az olasz étteremhez, nagyjából akkor szálltak ki Daisy-ék is. Apu és Robin bementek, én pedig leállítottam Daisy-t.
-Daisy! Beszélhetünk?-kérdeztem.
-Persze.-bólintott.
A családja bement, így kettesben maradtunk a parkolóban.
-Tudom, hogy az oldaladat furdalja a kíváncsiság, hogy miért lett apu gondoskodó, és úgy döntöttem nem várok tovább.
-Anya azt mondta, hogy történt valami az életében, ami fordulópontot hozott.-mondta.
Nem szóltam semmit, csak átnyújtottam neki a képet. Átvette, majd ránézett. Nézte, nézte és nézte, de az istenért nem szólalt volna meg!
-Ez aranyos!-mosolygott el végül.-"Te vagy életem szerelme. Minden amim van, és minden, ami vagyok, a tiéd. Örökre."-olvasta fel az idézetet.
-Nem tudom mire tippeltél, de nem értem, miért nem jöttél rá.-mosolyogtam.
-Marvin említette, de valahogy nem hittem el neki. Nem tudom miért.-visszaadta a képet.-Én Robinra tippeltem.
-Nem Robin volt a fordulópont, hanem a születésem. Az térítette észhez aput. Sajnálom, hogy eltitkoltam.
-Nekem nem kellett volna beleütnöm az orromat. Ez családi probléma.
-Te is a család része vagy Daisy, ahogy mindannyian.
-Köszi Ellie!-mondta, majd megöleltük egymást.
Daisy-vel bementünk az étterembe. Ha valaki nem tudná a képen ketten vagyunk rajta: apu és én. Ez volt az első közös képünk. Az idézet, pedig már történelem. ;)